Az An–2 (NATO kód: Colt) egymotoros, kétfedelű repülőgép, a II. világháború után a Szovjetunióban, az Antonov Tervezőirodában kifejlesztett szállító repülőgép. Eleinte a Szovjetunió, később Kína és Lengyelország is gyártotta. Kezdetekben Annának becézték. Magyarországon az Ancsa
név ragadt rá. Már a gyártás kezdetén sem számított korszerűnek
(kétfedelű szárny, részben vászonnal bevont törzs stb.) Ennek ellenére a
pilóták szerint az egyik legkezesebb repülőgép a világon. Talán ennek is köszönhető, hogy még ma is előszeretettel használják ezeket a – mind a pilóták, mind az utasok által igen kedvelt – gépeket. A gép mai napig a legnagyobb egymotoros, kétfedelű repülőgép.
2012. augusztus 28., kedd
Bory vár
A Bory-vár egy különleges, változó művészi színvonalú épületcsoport, amelyet Bory Jenő építész, szobrász épített és díszített Székesfehérvárott. A vár 1923-tól haláláig épült. Ma múzeumként működik.
Bory Jenő, a tervező építész volt az építésvezető, a pallér, a kőműves is. A vár kazamatájától a kilátótornyokig 30 méter a magassága. Hét torony, harminc kisebb-nagyobb helyiség, köztük három műterem található a várban. Az egész vár kiállítóterem, mindenütt szobrok, képek, régiségek, műtárgyak. Érdekesség, hogy a vár alapanyaga beton, amely anyag alkalmazásában Bory Jenő úttörő volt.
A vár százoszlopos udvarának körbefutó folyosóin a magyar történelem nagy alakjai sorakoznak, Álmos ősvezértől Tinódi Lantos Sebestyénig.

2012. augusztus 15., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)